2020-as divatbemutató Art Hotel

Ebben az évben is novemberben jött el az új 2020-as esküvői kollekció bemutatásának ideje. Mind a szervezésben, mind a bemutatóban már rutinosan mozgunk, hiszen már öt alkalommal szerveztünk hasonló nagyszabású bemutatót. Viszont most értük el a legkiforrottabb formát: kifutó darabok kiárusítása délelőtt, délután pedig a legújabb esküvői ruhák bemutatója.

Helyszín az Art Hotel Szeged, mint a korábbi években és a házigazda is Molnár Benett volt, mint tapasztalt és szakavatott műsorvezető. Tizenöt manöken jelent meg a kifutón és ez a látvány csodás atmoszférát biztosított a bemutatásra szánt ruhákhoz. Ebben a szezonban ismét bevezettünk egy új márkát: a Herve Paris-t. Ennek a márkánk a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy alsószoknya nélküli, könnyed, finom darabokból áll. Ezeket a menyasszonyi ruhákat elsősorban kihelyezett esküvőkön (kert, tengerpart) érdemes viselni, de megállják helyüket bármelyik templomi vagy házasságkötőtermi ceremónián is. Egyébként is azt tapasztaljuk, hogy üzletünkben egyre keresettebbek a  légies ruhák, amelyben a könnyed viselet legalább olyan fontos szempont, mint a csinos és elegáns megjelenés. Ezért esett a választásunk a Herve Paris kollekciójára. Emellett felvonultattuk a legújabb Modeca ruhákat, és néhány saját tervezésű Aphrodite menyasszonyi ruhát. Ez alakommal is megmutattuk a legfrissebb vőlegény viseletet a Wilvorst és a Tziacco márka jóvoltából. A férfi viseletben még mindig hódít a sötétkék, melyet kiválóan lehet kombinálni a ceremónia mellényszett darabjaival.

Ez az esemény egyedülálló Szegeden. Regisztráció mellett teljesen ingyenes a belépés, ahol terített asztallal, pezsgővel, hangulatos állófogadással várunk minden érdeklődőt, s ez alkalommal még egy kis ajándékot is adtunk minden menyasszonynak. Ehhez jött még a tombola, amely nyertesei az Art Hotel, a Babós Óraszalon és az Aphrodite Szalon nyereményeivel térhettek haza.

Időpont kérés próbára

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás